I. NAK Show 2017
Idén került először megrendezésre az I. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgép Show Mezőfalván, ahol a Két-KATA Kft., mint a Kubota traktorok kizárólagos magyarországi forgalmazója is képviseltette magát.
A kiállítás kuriózumát az adta, hogy az álló gépek megtekintésén kívül a látogatók láthattak több traktort és gépkapcsolatot is munka közben, valamint lehetőségük volt számos erőgép kipróbálására.
A Kubota esetében a legkisebb fűnyíró traktortól a 170 LE-s erőgépig szinte az egész paletta megtekinthető volt. A márka munkagépeivel is jelen volt Mezőfalván: látható volt például az új, BV5160 változó kamrás bálázónk. A szántóföldi bemutatón az M7.171 traktor és a RM3000V eke vett részt, míg a tesztelés során az érdeklődök meggyőződhettek az M5111 és az M135GX-II előnyeiről.
Sok pozitív visszajelzést kaptunk az M110GX-II és az M135GX-II traktorokról köszönhetően többek között annak, hogy ezek az erőgépek még kaphatóak AdBlue nélküli kivitelben, kategóriájukban egyedülálló módon szinkron csoportonkénti 8 terhelés alatt kapcsolható váltóval rendelkeznek. Több gazda tetszését elnyerte, hogy a 135 LE-s M135GX-II-nek van olyan változata, ami be tud menni kukorica- és napraforgósorba is.
Cégünk a traktoraink iránt érdeklődőket az első napon egy játékra invitálta, amely során számos ajándék lelt gazdára. A jó hangulatért Szőke András személye volt a garancia.
A Két-KATA Kft. az I. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgép Show-t sikeres rendezvényként értékeli: az érdeklődők pozitív tapasztalatokat szereztek a Kubota paletta számos tagjáról.
Látogatóinknak nagyon köszönjük az érdeklődést! Találkozunk jövőre!
A rendezvény összefoglalásáért kattintson az alábbi képre!
Két-KATA Kft. | +36(28)465-053